Már-már úgy tűnik, hogy mániámmá vált annak a vizsgálgatása, hogy hol az igazság. Itt a Földön, a mindennapjainkban, amikor azt hisszük, vagy a másik dimenzióban, ahol mások ítélkeznek felettünk, tetteink, cselekedeteink, döntéseink megmérettetnek. Aztán rájöttem, ez nem mánia. Ez a spirituális valóság, és mindig, mindenben rajtakapható. (Tulajdonképpen Az igazság odaát van c. blog sorozatomat folytatom.)
Miért, mivégre születtünk?
Nagyon sokan kérdezik ezt tőlem - mint spirituális oktatótól -, hogy vajon mivégre is születtünk, miért, milyen feladattal reinkarnálódtunk? Ha tanulnunk kell, vajon mikor mit? És honnan tudjuk, hogy megtanultuk-e? Elvégeztük-e a feladatunkat, amiért jöttünk?
Alapvető spirituális kérdés, és mindig újból felmerül. Még akkor is, amikor már benne vagyunk a fejlődési folyamatban, mert új szempontok kerülnek elő, új értékek válnak fontossá vagy kérdésessé. Ragaszkodunk az életünkhöz, a földi valóságunkhoz, miközben a tanításokból úgy tűnik, hogy itt van a nehézségünk, a nyomorúságunk és az igazi boldogság odaát vár minket. Csakhogy ezt megtapasztaljuk a saját bőrünkön, a másikat meg kevésbé, csak elhisszük vagy kételkedünk benne. De minél tapasztaltabbak vagyunk annál inkább tudjuk, hogy itt kell jól tennünk a dolgunkat, itt kell megfelelni a feladatoknak, elfogadni a vállalt nehézségeket, mert az "odaát boldogsága" csak akkor várható. Akkor viszont számoljunk azzal is, hogy úgy járunk, mint a vizsgaidőszakokon a főiskolai, egyetemi tanulmányok alatt: mindig a vizsga előtti napon érezzük azt, hogy éppen csak egy vagy két nap kellene ahhoz, hogy pont felkészültek legyünk. De az már nem áll a rendelkezésünkre, a vizsga ideje elérkezett. Vagy megfelel amit addig tanultunk, vagy mehetünk utóvizsgára. Ugyanígy van ez az életünkben is.
A pénztártól való távozás után...
...reklamációt nem fogadunk el, szól a szabály. Ez is vonatkozik a reinkarnálódásunkra. Ha már egyszer a köztes létben a megfelelő tanácsadókkal megbeszéltük, hogy milyen feladattal jövünk, akkor a születés után már nincs jogunk felszólalni, reklamálni. Embernek nincs joga, hatalma felülírni a karmát. (Pedig hányan állítják ezt magukról!) Legfeljebb könnyítést kérhetünk. Olyan ez, mint a hitel. Vissza kell fizetni, csak részletekben. Ha jól szerződtünk, akkor az idővel könnyebb lesz, viszont ha úgy járunk, mint a svájci hitellel, akkor egyre nehezebb, sőt bele is bukhatunk. A nehézségek benne vannak a hétköznapjainkban. Mindenkinek. Azoknak az embereknek is, akikről azt hisszük, "nekik bezzeg könnyű!" Biztosan nem! Csak másképpen, másban nehéz.
Megszoktuk, hogy segítsünk másokon. Minél inkább belemerülünk a spirituális életünkbe, annál nagyobb bennünk a segítő készség. Csakhogy ez is felelősség, mert nem lehet tudni, hogy az a baj, az a betegség, nehézség, amin most segítünk nem éppen felvállalt feladat-e? Nem azzal ártunk, ha éppen segítünk? Mert elvesszük tőle a megoldás vagy elszenvedés tanulságát. Ez a tény bizony lebéníthatja a szándékainkat, mert azzal kell szembesülnünk, hogy még segíteni sem könnyű. Azt leírni, végig gondolni sem merem, hogy rossz döntésekkel milyen karmikus terhet veszünk mi magunkra, miközben csak jók akartunk lenni. Ezért fontos az alapszabály: a segítséget a rászorulónak kérnie kell! Ha kéri, mert nem tud megbirkózni a nehézségével (amit vagy vállalt, vagy csak úgy kapott "bónuszként" az élettől), akkor legalább karmikus terhet nem veszünk át. A többi már az ő dolga lesz.
Nyilván soha nem fogunk nemet mondani annak az anyának, aki a beteg gyermekéért küzd, mert felfogni is képtelenek vagyunk, hogy egy beteg gyermek az anya karmájának része lehet... Sajnáljuk a beteg gyermeket, a szenvedő anyát, és óhatatlanul átveszünk magunkra is a fájdalomból. Azt hisszük, ezzel könnyítünk a másikon, pedig nem. Ha meg sajnálkozunk, azzal szinte ártunk. Ezt nehéz felfogni, mert a részvét hozzátartozik az életünkhöz. A sajnálat helyett legyünk empatikusak, érezzünk együtt, de mindig tartsuk meg a felemelkedettségünket, az erőnket, mert segíteni csak akkor tudunk. Ez látszatra sokszor hidegség, de a valóságban bölcsesség.
Adottság
Ez egy karmikus feladat minden embernek itt a Földön. Mindenki, kivétel nélkül mindenki kap a születésekor valamilyen adottságot. Lehet, hogy valaki az ügyeskedésre lesz alkalmas, a másik a szóforgatásra, a harmadik és további kézügyességet, jó mozgást, éles szemet, szépséget, eszességet, kommunikációs adottságot stb. kap. Nem egyformán, és különböző életekben különbözőt kaphatunk. Nem ez a kérdés, hogy kaptunk-e, hanem az, hogy mikképpen élünk vele!
Az ügyeskedőből lehet csaló, de lehet akár jó ügyvéd is, a szóforgató lehet hírhedt szélhámos, vagy remek író, a kézügyességgel megáldott zsebtolvaj vagy agysebész, a jó mozgású besurranó tolvaj vagy balett táncos, az éles szemet is lehet használni lövésre is, megfigyelésre is, az eszességgel is lehet visszaélni, mert nem minden okos ember becsületes, és ki kételkedne abban, hogy Hitler remek kommunikációs készséggel született? De mire használta?!
Kicsit többet foglalkoznék a szépséggel, mert pont ez adta a mai írás alap gondolatát. Hiszen a szépség is lehet adottság úgy, hogy valaki nem is tud róla, mert önmagát nem tartja szépnek, lehet hátrány - mint pl. a háborúban -, mert nagyobb esély volt rá, hogy erőszak áldozatává váljék, lehet hátrány a mindennapokban, mert a szép nők általában nem tanulnak meg csábítani, mert a hódítók hárításával vannak elfoglalva, lehet egy szép nő irodista is, meg manöken is, táncosnő, modell vagy akár prostituált is. A luxus prosti és a pornósztár csak annyiban különb az útszéli lányoknál, hogy valószínűleg jobb külsővel vannak megáldva, és jobb marketing érzékkel. Meg talán jobb a menedzsere is.
A szépség csalfa dolog. Ami szép, az szinte mindenkinek tetszik akkor is, ha az ízlések eltérőek. De vannak megkérdőjelezhetetlen vonzó külsők. Ez mindenkiben kellemes érzéseket vált ki, barátságosabb, kedvesebb egy ilyen emberrel, engedékenyebb, hamarabb elolvad tőle, bedől a szépség vonzásának, ami bizony nem mindig angyali... Lehet sátáni kísértés is!
Messzire vinne ez a gondolat, ha elkezdeném elemezgetni a tévében éppen tegnap vetített Salt ügynök c. filmet Angelina Jolie főszereplésével, aki a szépséget és gonoszságot egyaránt képes volt hitelesen megtestesíteni, és azt a szerepet, ahol ezt az adottságot mindig a megfelelő helyen a saját érdekében használta.
Sej-haj gyöngyvirág!
Ez a sor szinte dallamszerűen szólal meg bennem, és énekelném is a folytatását. Ma Anyák Napja van. A piac tele volt a gyönyörű, illatos gyöngyvirággal, én is vettem egy csokorral. Illata átjárja az egész lakást, tavaszt varázsolva a becsapós májusi nyárba.
Nézem a csokromat. Milyen szép és figyelemfelkeltő! És vajon tudják-e az emberek, hogy milyen mérgező? A gyöngyvirág virágának elfogyasztása - nem tudom milyen formában, így nyersen vagy főzetként - halálos méreg. Kelleti magát, magunk visszük be a lakásunkba, még örülünk is neki, hogy a miénk és élvezhetjük a szépségét, és egy emberölő mérget dédelgetünk. Mert a szépsége elvakított, és felülírta az értelmet. És tudjuk azt is, hogy nem minden hasznos és jó, ami egyébként szép.
Az óceán hullámai is gyönyörűek, mégis elragadhatja az embereket és sírhanttá válhatnak a habok.
Tudjuk. De ezek a képek is üzennek és tanítanak. Csak óvatosan bánjunk a szépséggel! Másokéval és a magunkéval egyaránt.
-eszme-
